Először is le szeretném szögezni, hogy elég sok minden történt ezen a nyáron, amiket már nem fogok leírni, mivel már nem is emlékszek rájuk pontosan, mert nagyon lusta voltam a blogommal foglalkozni, pedig alkalmam bőven lehetett volna blogolni :D Na de már mindegy, írok azokról, amik a napokban történtek, pl tegnap.
Korán reggel kellett kelnem, mivel aznapra beszéltük meg anyával, hogy elmegyünk shoppingolni Pécsre, amíg az öcsém dolgozik. Mikor megérkeztünk, utunk elsőként a Douglas-ba vezetett, ahol vettem Bebi névnapjára egy isteni illatú Ed Hardy parfümöt (a kedvenc márkám) *-* Következő célpont az Orsay volt, ez a kedvenc boltunk anyával. Rögtön bele is zúgtam egy fekete gatyába virágmintákkal, és mintha rám öntötték volna, olyan jól állt, úgyhogy meglett a szülinapi ajándékom anyától, mivel elég drága volt a naci. Mellé találtam még egy gyönyörű, barna, és csipkés felsőt, hát az is mesésen állt, azt sem hagyhattam ott, azt már én vettem...vagyis hát Bebi azt mondta hogy szülinapom alkalmából választhatok magamnak valamit, úgyhogy ezt választottam. ^^ Mivel anya még nem talált magának semmit, bementünk a Promod-ba is, ahol egész jó leárazások voltak. Találtam is anyának egy babarózsaszín nadrágot, és hozzá egy csodás fehér felsőt kis piros mintákkal, és nagyon jól állt neki, nagyon fiatalosan nézett ki bennük (remélem én is úgy fogok ki nézni annyi idősen, mint ő) ^^ Aztán elmentünk ebédelni, én egy hatalmas dupla burgert bettem, aminek csak a felét tudtam megenni, de akkor is megérte az árát. :D Benéztünk még a Bershka-ba, meg a Tally Weijl-be, ott is voltak jó cuccok, de nem hoztunk onnan semmit mert nagyon drágák voltak :/ Utolsóként a New Yorkerbe mentünk, ahol hihetetlen leárazások voltak, el is hoztam egy mentazöld csipkeruhát, egy pink csipkés felsőt, és egy fehér felsőt is, és nem is fizettem sokat *-* Úgyhogy összességében sikerrel zárult ez a shopping-túra :D



 |
| Ez a hátulja :) |
 |
| hát nem gyönyörű? *-* |
 |
| Köszi anya :3 |
 |
| Ed Hardy *-* |
Igaz eléggé kimerültem, de napközben hívott Bebi is, hogy nem-e mennék ki velük Domboriba, úgyhogy amint hazaértem, már pakolhattam is a cuccomat, és mehettem is. Elég szeles idő volt, de a vihar szerencsére csak hajnalban jött. Nagyon jó volt kint lenni, a srácok fürödtek a Dunában, én pedig néztem a hattyúkat. Aztán visszamentünk a nyaralóba, a fiúk ittak egy csomó sört (én megint csak citromos Gössert :D), sokat pókereztünk, unoztunk, meg néztünk filmet is. Mi Bebivel viszonylag korán, olyan éjfél körül lefeküdtünk aludni, a többiek pedig még kint kalandoztak :D
Ma kicsit nehezen indult a reggel, de miután összeszedtük magunkat, elmentünk boltba venni a lecsóhoz zöldségeket :) Igazi csapatmunka volt a főzés, de a főszakács szerepe szokás szerint Bebié volt, mivel istenien tud főzni *-* Ebéd után ejtőztünk kb egy órát, aztán lejátszottunk még egy pókerjátszmát. A játék után a srácok elmentek fürödni, én pedig a buszmegállóba, mivel ma már haza kellett jönnöm. De nem baj, mivel pénteken valószínűleg úgyis megyünk még Harkányba is ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése